„A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk: harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy szerepet vállaljunk, összefogjunk, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommá: dolgozzunk."
- Templom és iskola
„Az idők vizsgálata kötelességeinket és azok vállalását még erősebben aláhúzza. Úgy érezzük, mintha az eseményekben, amelyek az ősz elején kirobbantak, és megremegtették egész Európát, egy sötét végzet kelt volna fel, hogy végrehajtson egy szörnyű ítéletet az emberiségen.
Gigantikus erők kolosszus teste indult el Keleten és Nyugaton, s mi középen állva, lélegzetvisszafojtva figyeljük, hogy a hatalmas tömegek feltorlott hulláma merre zúdul, a megindult hegyek merre mozdulnak, mit tipornak el, hol zuhannak egymásnak, s mi lesz ennek az apokaliptikus mérkőzésnek a kimenetele: a vég következik-e vagy új élet kezdete?
Az idők urának, az Úr Jézusnak a szavaival felelek: ne fogyatkozzék meg a ti hitetek, testvéreim; s ne féljetek azoktól, akik a testet megölhetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk. Vannak, akik reményükben megtorpantak, akik az erőszak győzelme láttán hitükben ingadoznak; s vannak olyanok is, akik a jelek alapján új istenek felé tájékozódnak.
Ne legyetek kicsinyhitűek, testvéreim, ne ejtsen tévedésbe a hatalom látszata! A hatalom Istentől van, és azért van, hogy Isten törvényeinek érvényt szerezzen, az igazság és a szeretet nagy parancsait megtartsa. S minden hatalom számára, amely ellenkező utakon jár, elkövetkezik a pillanat, amikor önteltsége következtében a körülményeket már nem képes józanul mérlegelni, a szurony hegyén, ahonnan diktált, nem tud egyensúlyban maradni, nem tud a helyzetnek ura lenni; hanem a felforgatott helyzet, a felbőszült körülmények, a megsértett jogrend, igazság és szeretet kel fel ellene és lesz úrrá fölötte. (...)
Ne fogyatkozzék meg hát a ti hitetek! Az eszmét nem lehet megölni, a hit, melyben üdvösségünket bírjuk, a remény, amely eddig is megtartott, a krisztusi gondolat, amelyért és amelynek jegyében feladataink vállaljuk, a mostani veszélyből is, mint annyi másból a történelem során, diadalmasan fog kikerülni.”
Máron Áron: [Beszéd az Egyházmegyei Tanács közgyűlésén – 1939. november 16.] In: P. Szőke János (szerk.): Márton Áron. Nyíregyháza, 1990, Katolikus Püspöki Hivatal. 292. o.
„A figyelmeztető jelzések az utóbbi időben egyre gyakrabban ismétlődnek. A föld is megmozdult, mintha megunta és megborzongott volna attól, ami a hátán, az értelmes lények világában történik. Az ártatlanok sírása pedig mind hangosabb lesz, mind több a panasz, a könny és a szenvedés, jeléül annak, hogy az ember törvénye kegyetlen törvény. Az Isten nélkül beállított életet, bármilyen szép szavakkal kendőzzék is, nem lehet kibírni. Isten kisemmizése a világból az ember világának megsemmisülését jeleni. (...)
Előbb-utóbb maga az ember rájön, hogy esztelenül cselekszik, és saját vesztét készíti elő, ha vissza nem tér az Istentől kijelölt útra, az örök törvények korlátai közé.”
Márton Áron: 1940. nov. 30-i körlevél. In: P. Szőke János (szerk.): Márton Áron. Nyíregyháza, 1990, Katolikus Püspöki Hivatal. 320. o.
„Az emberek a gyűlölködés magvait hintik szét nép és nép között, és gonoszkodva szítják annak tüzét, fájdalmakat okozó módszereken törik a fejüket és igazságtalanságokat követnek el egymás ellen, félelmetes gyilkoló szerszámokat gondolnak ki és gyártanak, hogy minél sikeresebben üldözzék, nyomorgassák és öldössék egymást. Az emberi önzés, erőszak és kegyetlenség miatt telik meg a föld újra és újra özvegyek panaszával, árvák sírásával és anyák átkával.
Az emberi bűnökből ostor fonódik, amely sokszor ártatlanok testén és lelkén vág égő sebeket. De Istennek hatalma van, hogy mindent felhasználjon azok javára, akik őt szeretik. Az ember embertársa ellen tör, de Isten őrt áll, hogy alkalmas pillanatban a gőgösöket megalázza, és a megalázottakat fölemelje, hogy a bűnt visszafordítsa a bűnösök ellen, és a szenvedők terheit elvegye.”
Márton Áron: [1941. nov. 30-i körlevél]. In: P. Szőke János (szerk.): Márton Áron. Nyíregyháza, 1990, Katolikus Püspöki Hivatal. 329. o.
„Ha ismeretlenségben éltek, és kicsinyek vagytok is, Isten országában nem vagytok elfelejtett nép. A földmívesnek, a munkásnak, iparosnak, kereskedőnek és az élet és kultúra ezer más munkásának az érdemeit a világ nem szokta emlegetni, Isten azonban nyilvántartja. (...) a férfit, aki nem fut meg a nehézségek elől, hanem megfeszített munka, nélkülözések és megaláztatások árán is családja mellett marad és gondoskodik övéiről; az édesanyát, aki nem keresi önmagát, hanem szépségét és fiatalságát is kész férje és gyermekei szolgálatában feláldozni; az ifjút, aki a világ haszonleső és megalkuvó szellemével mer szembeszállni, és van bátorsága meggyőződéséért és az igazság mellett kiállni; a leányt, aki a mostoha körülményeknek nem adja meg magát, és nem keseredik el, hanem a kormos gyári termekben, poros irodákban, rossz szagú mosókonyhákban vagy bármely tisztességes munkahelyen, ahová az élet állította, féltve őrzi lelke és teste tisztaságát, és a gyöngédség angyala marad a durvaság közepette, ezeket az élet névtelen hőseit a világ nem szokta dicsőíteni, de Isten szeme rajtuk van, s megkülönböztetett figyelemmel kíséri sorsukat lépésről lépésre.
S szeretete és figyelme még fokozódik azok iránt, akiknek élete keresztjét emberi durvaság, elnyomás és megaláztatások nehezítik.”
Márton Áron: [1941. november 30-i körlevél]. In: P. Szőke János (szerk.): Márton Áron. Nyíregyháza, 1990, Katolikus Püspöki Hivatal. 328. o.
„Jól látom, hogy a helyzet, amelybe a háború folytán jutottunk, egyre több és újabb áldozatot követel tőletek. Szegénység eddig is volt közöttünk, de ami most van, már több a szegénységnél. Sok testvérünknek lesz napról-napra szűkebb a mindennapi kenyere és rongyosabb az egyetlen megmaradt ruhája.
Sok helyről kaptam jelentést, de magam személyesen is tapasztaltam, hogy az iskolaköteles gyermekek egy része a téli hónapokban nem járhatott iskolába, mert nem volt megfelelő ruhája; s akik eljártak, azoknak is sápadt volt az arcuk, és elnyűtt, rongyos ruhácskákban dideregtek.
Sok család van, ahol gyenge asszonyokra és elfáradt öregekre maradt a család minden gondja; ők védik a házat, művelik a földet, tartják fenn a kicsiny műhelyt vagy üzletet, s gyűjtik össze esténként a gyermekeket, hogy imádkozzanak apjukért és idősebb testvéreikért, akik távol vannak, s talán nagy veszélyek felé tartanak. (...) A feltámadás fényénél azonban látjuk, Krisztusban szeretett Híveim, hogy minden szenvedésnek van értelme és vége.
Az Úr Jézus embertelen megaláztatások és keserves kínszenvedések árán szerezte meg nekünk az üdvösséget, s a mi szenvedéseink is talán javára lesznek azoknak, akik utánunk következnek. A nélkülözések és gondok, a bizonytalanság és a többi megpróbáltatások pedig, amelyet a mostani ifjúság és gyermekek kénytelenek elviselni, talán olyan feladatokra edzik meg őket, melyeket e nélkül a kemény iskola nélkül nem lennének képesek megoldani.”
Márton Áron: [Húsvéti szózat 1942-ben]. In Marton József (szerk.): Márton Áron hagyatéka, 6. kötet. Marosvásárhely, 2009, Mentor. 52. o.
„Az első akadály, amit az Isten útjából el kell mozdítani, a gyűlölet. Mert Isten a szeretet Istene, s nem tér be oda, ahol gyűlölet lakozik. Főparancsolatával, amely a többi parancsolatokat mind magába foglalja, az embert szeretetre kötelezte.Megparancsolta, hogy szeressük az embert mint Isten képmását és testvérünket önmagáért; és szeressük ellenségeinket is, Őérette.
A szeretet gyakorlását nem szavakkal s nem is bizonytalan érzelmek kimutatásával érti, hanem tettekkel. Ne törjünk felebarátunk jogos érdeke, anyagi és erkölcsi java ellen, ne gáncsoljuk el tisztességes törekvéseiben, ne tegyünk rosszat neki, ne örvendjünk, és ne használjuk ki szorult helyzetét, hanem siessünk segítségére. S ezt a legfőbb isteni törvényt a nemzetek sem kerülhetik meg, ha a saját létüket és nemzetekhez való viszonyukat tartós, időt és vihartálló alapokon akarják rendezni.
Nem könnyű és bizonyára nem is lesz rövid az út, amíg a népek idáig eljutnak. Egy nép a maga összességében nem tud egy másik népet gyűlölni, de mindig lesznek, akiket a hatalom és nagyravágyás szelleme megszédít, s akik azt hiszik, hogy akkor szolgálják népük nagy érdekeit legjobban, ha a másik ellen gyűlöletre heccelik.
Betegség ez, ami napjainkban odáig fajult, hogy már rokon a súlyos és veszélyes lelki betegségekkel. A betegség ellen azonban a megtámadott egészséges szervezet tiltakozik, s ösztönösen védekezik az ilyen fertőzés ellen minden egészséges nép lelke. A nép természetes jogérzékével és igazságszeretetével az igazságos jogon felépült rendre és az ezáltal elérhető nyugalomra vágyik. Időtlen tapasztalatok emlékeivel a lelkében tudja, hogy a békés élet nyugalmát és rendjét az igazságos, mindenkire egyformán kötelező törvények biztosítják, míg a gyűlölet, mert igazságtalanságokat követ el, megzavarja. S a népeknek ebben az erős jogérzékében és ösztönös vágyában csillan fel a remény, hogy minden mesterkedés ellenére az egymáshoz vezető utat megkeresik, és egymás gondját, baját, munkás életét tiszteletben fogják tartani.
Márton Áron: [1943. december 31-i körlevele]. In: P. Szőke János (szerk.): Márton Áron. Nyíregyháza, 1990, Katolikus Püspöki Hivatal. 335. o.
„Értesültem, hogy híveim az egyházmegye legkeletibb határától kezdve mélységes megdöbbenéssel fogadták ismert személyiségek szabadságának korlátozásáról és bizonytalan sorsáról elterjedt híreket. Ugyanúgy aggodalommal kísérték a zsidók ellen az utóbbi időkben végrehajtott intézkedéseket. Örömmel hallottam híveimnek ezt az erkölcsi felfogását, véleményét és ítéletét, és főpásztori büszkeséggel említem föl, mert ez a széles tömeg felfogása, véleménye és ítélete, s egyúttal örvendetes jele annak, hogy az igazi katolikus szellem mélyen benne gyökerezik és ma is eleven erőként él népünk lelkében. Fiai a keleti határokon az embertelen szovjetrendszer betörése ellen harcolnak, városaink és ipartelepeink védtelen lakói az angolszász hatalmak bombázásaiban egy másik embertelenség fájdalmait szenvedik; népünk megérti, hogy e rendkívüli körülmények rendkívüli intézkedéseket váltanak ki; keresztény érzése azonban ösztönösebben tiltakozik, ha ugyanakkor itthon tapasztalja, hogy emberekben az emberi személy méltóságát megalázzák és embereket jogaikban vagy emberi jogaik védelmében korlátoznak a véleményük vagy vallási mivoltuk miatt. Kedves Fiaim, két hónappal ezelőtt, amikor a szerpapságot adtam föl nektek, azt mondtam: lehet, hogy vértanúságra avatlak föl titeket. S ezt ismétlem most is: lehet, hogy üldöztetéseket kell elszenvednetek; lehet, hogy gúnyolni és sárral fognak megdobni; lehet hogy hála és elismerés helyett hálátlanság lesz a fizetségtek. De a szent hivatalunkkal járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.”
Márton Áron: [1944. május 18-i papszentelési beszéd]. In: P. Szőke János (szerk.): Márton Áron. Nyíregyháza, 1990, Katolikus Püspöki Hivatal. 389. o.
„Erdély kettéosztásával – ami Egyházmegyénk kettéosztását és kettős sorsát is jelentette – a román nép egyik fele szintén kisebbségi sorsra jutott. Olvastuk az illetékes egyházi fórumok panaszát és nyilatkozatait sérelmeikről és a híveiket ért szenvedésekről. Részvéttel voltunk irántuk, hiszen súlyos helyzet elé állíthatta őket már önmagában az a körülmény, hogy a visszatérő uralom érvényben hagyta a régi rendszer törvényeinek egy részét, s ezzel azoknak a kisebbségellenes éle automatikusan az új kisebbség ellen fordult, a politikai mesterkedések pedig gondoskodtak és utat nyitottak további szenvedéseknek is. A politikamentes és elfogulatlan történetírás feladata lesz, hogy a kettéosztott Erdély két kisebbségének egyidejű szenvedését és annak okait feltárja és mérlegre tegye. Minket súlyos esztendők súlyos tapasztalatai annak a végtelenül lehangoló végső következtetésnek a levonására kísértenek, hogy ahol a nemzeti érdek egyoldalú és türelmetlen eltúlzással minden más érdek fölé emeltetik és ez a felfogás behatol a lelkekbe, ott kisebbségi ember számára szabad emberhez méltó élet nem lehetséges.”
Márton Áron: [Húsvéti körlevél 1945-ben]. In: Marton József (szerk.): Márton Áron hagyatéka, 6. kötet. Marosvásárhely, 2009, Mentor. 55.o.
„A nagy háború megrázott és megtisztította látásunkat. Ma egységesebben és élőbb hittel, mint bármikor, Istennel és Krisztus által meghirdetett igazságok szikláin és alapjain készülünk felépíteni a jövőt. A magunk életében olyan társadalmi rendet akarunk, amely Isten gondolatának megfelel. (...) Olyan társadalom a célunk, amely elismeri, tiszteletben tartja és védi a keresztény házasság szentségi jellegét, felbonthatatlanságát és Istentől rendelt célját; amely a munkás számára elismeri és tiszteletben tartja a tisztességes családi bérhez, a vélemény szabad nyilvánításához és az emberi életfeltételekhez való jogot; olyan társadalomban kívánunk élni, amely kizárja az emberi önkény érvényesülését; amely igazságos törvényekkel és azok igazságos végrehajtásával biztonságos jogrendet tart fenn; és amely megvédi minden polgár elidegeníthetetlen jogát minden emberi hatalom támadásával szemben. Tudjuk – mert tapasztaltuk –, hogy nincs rendezett emberi élet, ha nem igazodik az Istentől adott rendhez. Ezért választottuk a téveteg emberi elme találmányai helyett az Isteni Bölcsesség biztos útját. Sorsunkat azonban másik oldalon a világ hatalmasságai tartják kezükben. S amikor mi a jog, a rendezettebb, igazságosabb, emberibb jövő kialakításán gondolkozunk, aggódva figyeljük, hogy vajon a föld hatalmasai mit terveznek felőlünk?(…) Szabad emberhez és szabad néphez méltó életet kívánunk élni, mert ehhez Isten-adta jogunk van. Kicsiny nép vagyunk, de kicsinységünk ellenére is tartós békére vágyakozunk és az új rend felépítésére készülő népek családjának hasznos tagjai kívánunk lenni. A múltkori békeszerzésnél az önrendelkezés jogán számos népnek tették lehetővé, hogy fajtestvéreivel együtt és egy államban éljen; tőlünk akkor ezt a jogot megtagadták. Igazságunk tudatában és a változatlan természeti és isteni törvények alapján kérjük azokat, akiknek fölöttünk hatalma van – minden hatalom onnan felülről adatott! – ne feszítsék népünket egy újabb ítélettel a régi keresztre. Krisztusban szeretett híveim!(…) Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk egy igazságtalan ítélet kimondása és végrehajtása ellen. A Mindenható Isten áldása és a Nagyasszonyunk védelmező jósága legyen veletek!” Márton Áron: [Beszéd a csíksomlyói búcsún 1946-ban.] In: Marton József (szerk.): Márton Áron hagyatéka 2. Marosvásárhely, 2006, Mentor kiadó.
„A demokrácia ennek a háborúnak a legtöbbet hangoztatott célja. Nálunk is erőteljes szándék dolgozik annak a megvalósításán, a fogalom körül azonban még sok zavar van. Nehogy a szép ige pusztán szólam maradjon, szükségesnek látszik, hogy a kereszt fényénél megvizsgáljuk és néhány fontos erkölcsi szempontra rámutassunk. (...) ...amikor a demokrácia igaz és egészséges normáit kutatjuk, nem a demokráciák külső felépítését és szerkezetét, hanem elsősorban az embert tartjuk szem előtt. (...) Az egészséges demokráciát az egészséges közvélemény alakítja, és ez csak ott működik, ahol szabad az ellenkező véleményeket is kimondani. (...) A társadalom tagjainak, ahhoz, hogy az említett kettős joggal, a vélemény szabad nyilvánításával és a szavazati joggal lelkiismeretük szerint és a közösség javára élhessenek, joguk van tudni az igazságot. (...) Ha egy kényszerhelyzetben levő nép néma hallgatással vesz tudomásul eseményeket, ne állítsák azt, hogy örömben úszik. És ha akadnak, akik utasításra örömet mutatnak, ne képzeljék eltúlzással mögéjük az egész népet. (...) ...a demokrácia igazi hordozója a nép, és nem az utcai tömeg. A tömeg nem azonos a néppel. A nép a saját erejéből él és cselekszik, a tömeget kívülről mozgatják. (...) ...ahol főbenjáró kérdésekben a tömeg dönt vagy kényszerít ki döntéseket, ott a szabadság és egyenlőség demokratikus eszményeit halálos döfés éri, a demokrácia pusztán paródia, a polgárok pedig ide-oda mozgatott bábok, melyek a kikiáltók meséit illusztrálják. Öntudatos és felelősséget érző polgároknak tudniuk kell, hogy a közösség ügyét nem intézhetik el utcai felvonulásokkal vagy látványos népgyűléseken. (...) A demokrácia nagy nehézsége minden más rendszerrel szemben éppen abban van, hogy erkölcsi érettséget követel meg a társadalom minden tagjától, vagy legalábbis annak döntő többségétől. Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és felelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember méltóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani. (...) ...ki fogja le az erőszak és hatalom kezét, ha az emberi társadalmat az Isten által meghatározott rendből kiemeljük? Az önkény eszközeivel kierőszakolt tekintély látszólagos és nem tart sokáig. Az emberi természet úgy van alkotva, hogy az erőszakra erőszakkal felel, és nem nyugszik, amíg azt meg nem dönti. A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcímük, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.”
Márton Áron: [Krisztus Király. Marosvásárhely, 1946. október 27.] In: Marton József (szerk.): Márton Áron hagyatéka 4. Marosvásárhely, 2008, Mentor. 99—109. o.
„Kedves keresztény testvéreim! Ma egy éve gyűltetek itt össze ezen a helyen, és tettetek fogadalmat a boldogságos Szűz Mária előtt, hogy buzgón kitartotok katolikus hitetek mellett, amit meg is tettetek, mert kedves keresztény testvéreim, az elmúlt esztendőben nem volt könnyű katolikus kereszténynek lenni, annyi megpróbáltatással szemben, annyi kísértéssel szemben, ami bennünket ért. Erő kell ahhoz, hogy egy katolikus felemelt fővel tudjon járni. (...)
Tudomásom van arról, hogy intézményesen, felsőbb szervek, éppen a búcsú idején, június 1—5. között különböző rendezvényeket állítottak be, hogy eltereljék a nép figyelmét a búcsú megtartásáról és legszentebb kötelességéről. Tanúi vagytok ezeknek, és annak, hogy pár nappal ezelőtt főpapjainkat kitámadták, hogy ezzel is megakadályozzák csíksomlyói búcsúnkat. Kérdem én tőletek: mi történt ezen a Csíksomlyón valaha olyan, hogy ezt meg kellen akadályozni? Azért akadályozzák, mert az emberi méltóságot és erkölcsöt gyakoroljuk? Hát annyira lebecsülnek bennünket, a hitet?! Mit akarnak? Be akarják nektek bizonyítani, hogy az ember az állattól származik, és hogy csak egy felsőbbrendű állat, hogy nincs lelki élete, és hogy ne higgyetek a túlvilágban. Kinek fáj, hogyha valakinek hite van, és ragaszkodik legszentebb jogához? Hogy lelke van és hiszi a túlvilági hivatást. [A tömeg ezeknél a szavaknál morajlott és sokan sírtak.]
Mindezekre ezúttal a nép is megfelelt. Százezren gyűltetek össze, katolikus keresztények, hogy tanújelét adjátok hiteteknek, és a boldogságos Szűzanya által megerősödve, továbbra is kitartsatok, minden megpróbáltatásotok ellenére, a katolikus anyaszentegyházba vetett hitetekben. (...) Tavaly óta nehéz és veszedelmes körülmények közé kerültünk. Nincs más, ki védelmet adjon, csak az Isten. Ő mindenkor és mindenki ellen megvéd. Azok, akik halottaknak hittek, és a mi temetésünkre jöttek, az ellenkezőjéről győződhettek meg. Túlerővel, aránytalan erővel állunk szemben, ostromlott vár vagyunk, de van, aki megvédelmezzen. Ez a mi Erősségünk.”
Márton Áron: [Pünkösdi beszéd Csíksomlyón, 1949.] In: Marton József (szerk.): Márton Áron hagyatéka 2. Marosvásárhely, 2006, Mentor. 64. o.
„Isten úgy akarta, hogy egyházmegyémbe visszatérjek, és annak vezetését személyesen kézbevegyem. Boldog alkalom ez nekem, mert megint tisztelendő testvéreim és kedves híveim között lehetek, és hirdethetem Jézus Krisztus evangéliumát azon a helyen, ahová az Ő földi helytartója, a Római Pápa állított. Térdenállva köszönöm meg Istennek a meg nem érdemelt kegyelmet, és a Boldogságos Szűz anyai közbenjárásával azt a további kegyelmet kérem, pótolja ki gyengeségemet, hogy alkalmas eszköze legyek utolsó leheletemig.”
Márton Áron: [Első körlevele a börtönből való szabadulása után]. In: Domokos Pál Péter: Rendületlenül. Budapest, 1989. Eötvös Kiadó. 299. o.
„Az emberiségnek a múlt század óta egyre krónikusabbá váló betegsége: a személyiség eltűnése. Az ember egyik napról a másikra megszűnik önmaga lenni, egyszerű számmá, személytelen adattá, akaratlan eszközzé válik a társadalom nagy gépezetében.. Az adott szó elvesztette a szentségét. A szeretet szinte nyomtalanul eltűnt. Mindenki csak maga akar élni, érvényesülni, foggal-körömmel. A kenyérért, a munkahelyért vagy előléptetésért folyó, késhegyig menő küzdelemben feladják az emberi önérzetet, levetkőzik emberi tulajdonságaikat; megalkuvó, hízelgő, kíméletlen lelkületet öltenek magukra, s ha kell, embertársaik becsületén, egzisztenciáján, erkölcsi hulláján keresztül törnek magasabb, jobban jövedelmező pozíciókra. Az emberek már nem embertársak, hanem vetélytársak, sőt ellenségek között élnek, s csupa ellenségtől vagy versenytárstól körülvéve, kietlen magányosságban, elhagyatottan, egyedül érzik magukat. Sürgető kötelessége mindenkinek, elsősorban pedig azoknak, akik keresztényeknek mondják magukat, hogy megmutassák, mi a szeretet. A keresztények elsőrendű missziós feladatot teljesítenek, ha vállalják a missziós küldetést, és a saját életükkel mutatják meg, hogyan lehet és kell Istent tisztelni, egymásért felelősséget érezni, és nem hagyni el senkit, aki bármilyen tekintetben segítségre szorul.”
Márton Áron: [Bérmálási beszéd a hetvenes évek elejéről.] In: Marton József (szerk.): Márton Áron hagyatéka. 2. kötet. Marosvásárhely, 2006, Mentor Kiadó. 78. o.
„Azok az eszmei fogalmak, amelyekkel az új Európát akarják felépíteni, nem mind a kereszténység alkotásai ugyan, de a kereszténység adott nekik igazi értelmet és ezáltal olyan mélységeket, hogy kétezer éven át elevenen maradhattak. A fogalmakra szükség van. Úgy vélik, hogy a kereszténységet, amely ezeknek értelmet adott és még ma is értelmet ad, mellőzni lehet. Egy utópiába kapaszkodnak, hogy a tudomány, a technika, a közgazdaság és a politika együttvéve pótolhatják a kereszténységet. Eljön az ideje, hogy be kell ismerjék, hogy az utópia csak nihilizmust takar, amely elkerülhetetlenül következett be abban a pillanatban, amikor az európai ember elfordult az erény utópiájától. Ez a nihilizmus annál különösebb, mivel, ténylegesen, minden pillanatban megvan a lehetőségünk ahhoz, hogy az erényt, ezt a világhatalmat, amelynek Európa olyan sokat köszönhet, uralomra juttassuk.”
Márton Áron: [Beszéd 1975-ből.] In: Marton József (szerk.): Márton Áron hagyatéka 6. kötet. Marosvásárhely, 2009. Mentor Kiadó. 133. o.
