I. Terem

Az első terem Márton Áron indulását mutatja be: az Osztrák—Magyar Monarchia keleti végein mindennapjait élő faluból nem is kellett nagyon messzire vándorolnia az egykori legénykének, hogy európai mércével mérve is színvonalas oktatásban részesüljön.

A váratlanul lesújtó háború és impériumváltás okozta új történelmi helyzetben végigkövethetjük, hogyan formálódik a fiatal pap egyénisége, és miféle élethelyzetek készítik fel a püspöki feladatokra, melyekkel mindössze negyvenhárom évesen kell megbirkóznia.

Még messze a püspöki szék, mikor már kényszerét érzi, hogy „egész népét” tanítsa, ezért vállal oroszlánrészt a dr. György Lajossal közösen megalapított Erdélyi Iskola című pedagógiai folyóirat szerkesztésében. A székely püspök kinevezése miatti örömöt nemsokára beárnyékolja a történelem: már a püspökszentelsé óráiban ott „tornyosul Európa fölött” az újabb vész.

A háború újból felforgat életeket, határokat: a püspöknek kisebbségbe szorulva kell a két országba szakadt híveit egybetartani. Lehet-e vigasztalni azt a családot, ahonnan minden szem élelmet elrekvirált a háborús hatóság? Lehet-e bátran kiállni a zsidókért, amikor ez nemcsak nem „divat”, de egyenesen életveszélyes?...

A háború múltán az „igazság védelmébe” és a „szeretet szolgálatába” szegődött ember csakis bizakodó lehet. Még akkor is, ha újabb ideológiák régi eszközökkel vakítanak el sokakat, ha legtöbben feladják, és elfogadják, hogy mások döntenek a fejük felett.

II. Terem

Szép, új jelszavak születnek a háború után, melyek mögött – s ezt a kivételesen éleslátásúak látják – ott ólálkodik egy újabb diktatúra. Márton Áron békéről, demokráciáról, emberi és közösségi jogokról ezidőtájt mondott beszédeinek minden szava érvényes és hiteles ma is. Békéről, demokráciáról, emberi és közösségi jogokról kicsit másmilyen módon beszélt ugyanekkor sok politikus, de az ő szavaikat későbbi tetteik felülírták, s mi egykor talán még hitelesen hangzott, ma iskolapéldája annak, hogyan fordulhat önmaga ellentétébe egy-egy szó jelentése.

Mit tehet egy háttérbe szorított, majd támadások kereszttüzébe állított, a nép ellenségének kikiáltott szellemi vezető a teljes jogfosztás, vallásüldözés, szerzetesrendek betiltása, iskolák elvétele, államosítás körülményei között?

A hatalom szerint túl sokat: puszta jelenlétével lerombolja testes politikai apparátusok hónapokon keresztül épített eredményeit. Ezért kerül börtönbe.

Egyénisége és a hit, melynek nevében eljárt, a börtön falain is átsugároz, és ellenállási mozgalmat generál a katolikus papság körében, melyre Kelet-Közép-Európában is kevés példa akad.

A börtönből szabaduló püspök népszerűsége töretlen, megintcsak elég megjelennie, hogy minden ateista ideológia csődöt jelentsen... Vissza a börtönbe? Vagy „csak háziőrizet”? 1957, 1958, 1959, ... 1967. Tíz év a püspöki lakásban, a kertben, a székesegyházban eltöltve. Ez a székesegyház – várkerítés – püspöki palota által határolt pár tíz négyzetméternyi területre összpontosul az erdélyi magyarság figyelme.

A hatvanas évek végétől egy idős, beteg embert látnak viszont az egyházmegye hívei, de a szeretet és megbecsülés feledteti a bajokat. Id. Sztokja Ferenc ‘60-as, ‘70-es években készült fotográfiái és családi fényképalbumok kincseként őrzött bérmálási emlékek beszélnek arról, mennyire szerették Áron püspököt hívei.

III. Terem - Pince

Koholt vádak, ellentétes politikai nézeteket valló személyek egy perben való elítélése. Egy gróf, egy szociáldemokrata politikus, egy bankár, egy püspök, egy „fegyelmezetlen” kommunista a vádlottak padján, közös „bűnük”, hogy mindannyian látják a gyilkos rendszer valódi természetét. „Kihallgatás”, mialatt egyik letartóztatott megvakul, másik (Demeter Béla) belehal az embertelen bánásmódba. Aztán hosszú börtönévek, kényszermunka és jogfosztás.

Élni azzal a tudattal, hogy tíz-húsz évig kell megküzdeni a hideggel, az éhínséggel, a megalázással, a kínzással, a levegőtlenséggel, a zsúfoltsággal, a magánzárkával, a hőséggel, s még ki tudja, mi mindennel... És a mártonároni következtetés: a politikai börtön „Isten szeretetének iskolája”.